Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Villámgyors vendégváró - kakaós csiga

Nagyon édesszájú társaság vagyunk - nem csak a család, a barátok zöme is, ez a recept pedig megszületése óta az egyik közös kedvencünk. Igazán egyszerű és nagyszerű - elkészítése (a sütéssel együtt) a gyakorlottabbaknak max 20-22 percet vesz igénybe, így gyors vendégvárónak, vagy uzsonnára is szuper.

Ami kell:
     Egy csomag hűtött levelestészta
     Kb. 45 g (nem sózott) vaj
     1 tasak vaníliás cukor
     Cukrozott kakaópor
     Sütőpapír, tepsi, konyhai ecset

Felhasználás előtt negyed órával érdemes a tésztát kivenni a hűtőből, hogy felmelegedhessen. Dermedt állapotban törik, nehéz kezelni, de persze úgy is finom lesz, csak nehezebben formázható.
Tekerjük ki a tésztát, hagyjuk a saját papírján, ezzel egyidőben a vajat olvasszuk meg. Ritkán használok mikrót, de erre a célra pont megteszi. Kb. 40 másodperc elég is neki, de takard le, mert ha szétfröccsen, extra 20 percet takarítással lehet tölteni. 

Ha felolvadt, az ecsettel keverjük el benne a cukrot, és a kapott sűrűbb masszát még melegen kenjük a kitekert levelestésztára. A cukor fontos, mert ezek a tészták alapállapotukban nem édesek, nagyon el tudja rontani a végeredményt, ha hiányzik belőle. Persze nem muszáj vaníliás, bármilyen megfelel.
Ha jutott mindenhová a vajból, fogjuk a kakaóport, és egyenletesen szórjuk be vele az egész felületet.   recept süti kakaós csiga

Bekapcsolhatjuk a sütőt, hogy előmelegedjen.160 fok a legjobb alsó-felső sütésen. Egy lapos tepsire tegyünk egy tiszta sütőpapírt, készítsük magunk mellé, majd jöhet a szakmunka, a tekerés. Ez a legmacerásabb az egészben.
Szorosan fel kell tekerni a tésztát, de fontos, hogy ezúttal a hosszabbik éle mentén, nem úgy, mint ahogyan a csomagban volt. Így több, kisebb csigánk lesz a végén.

A feltekerés is csak először bonyolult, illetve akkor, ha hideg a tészta :) ki kell tapasztalni. Fontos, hogy ne csomagoljuk bele a papírt ezúttal :D  recept süti kakaós csiga

Kaptunk egy szép kakaós-vajas rudat, amit már csak ujjnyi vastagon fel kell szeletelnünk. Nekem többnyire 24-25 csiga jön ki egy tekercsből, ami pont egy tepsi. A szeleteket szellősen helyezzük a sütőpapírra, majd alaposan nyolmkodjuk le azokat az ujjunkal. Ha kimarad ez a lépés, a csigák kitekeredhetnek, vagy felpúposodhat a közepük sütés közben.  recept süti kakaós csiga
Ha maradt egy kis vaj, meg lehet kenni a csigákat vele, és egy kis kakaóporral meghinthetjük, de el is hagyható- majd mehetnek is sülni.  

Kb. 12 percig sül egy adag (mi legalábbis így szeretjük). Ekkor még nem barnul meg, de kívül már ropogós, a belseje viszont még kicsit nyersnek tűnik, de így jó, mert hűlés közben gyorsan megszikkad.
Tányérra szedem, és többnyire langyosan, tejjel fogyasztjuk.  recept süti kakaós csiga

Nem érdemes nagyon túlsütni, mert ha nem frissen eszitek, hamar kiszárad, így viszont még másnap is szuper (de nem fog maradni). 

2 Tovább

A tökéletes karácsonyi brownie

Figyelem! A következő sorokat szigorúan csokifanatikusoknak ajánlom, és alkalmasak a nyugalom megzavarására - garantálom, hogy ki akarjátok majd próbálni, mert tényleg zseniális, nem csak annak tűnik :)

A kísérletezés már régen kezdődött, mert ugyan nagyon szeretjük, de csak kevés helyen lehet igazán jó brownie-t enni, valahogy a legtöbb mire elénk kerül elveszti a lényegét, és csak egy száraz piskóta lesz. Ennek vége! Itt az igazi brownie, ami belül kicsit tapadós, a tetején van egy kemény réteg, és csupa csokis:

karácsony süti recept brownie
Ami kelleni fog:

  1. 225 g vaj
  2. 5 tojás (minél nagyobbak, annál jobb)
  3. 200 g étcsoki (én pasztillát használok)
  4. 60 g jó minőségű (magas kakaóvaj tartalmú) cukrozatlan kakaópor
  5. 380 g barna cukor (ebből 30 g a házi narancsos cukrom http://balkongaz.reblog.hu/filleres-ajandektipp-02, de reszelt narancshéj is ok)
  6. 100 g liszt (lehet finomliszt, kevert liszt vagy szinte bármilyen)
  7. Ízlés szerint fenyőmag durvára törve (elhagyható, vagy dióval, mogyoróval is pótolható)


Lássunk hozzá:
Egy kis fazékba alacsony hőfokon tegyünk fel vizet főni, és tegyünk rá egy tűzálló keverőtálat. Ebben fogjuk a gőz fölött összeolvasztani a csokit, és a vajat. Néha keverjünk rajta, de eltart egy darabig. Ha felolvadt, keverjük hozzá a kakaót, a cukrot és tegyük félre.

Az olvasztás közben dolgozzon a robotgép. Törjük fel a tojásokat, és géppel a legmagasabb fokozaton 8-10 perc alatt verjük azokat habosra (nem kell szétválasztani a fehérjét éa a sárgáját). Ha megvagyunk, vegyük alacsonyra (Drága Férjem, ha olvasod. A miénk elromlott, nem lehet állítani - így nem lesz brownie, amíg... ;)) bocs, szóval alacsony fokozat mellett csurgassuk bele a csokit a habba, majd adagoljuk hozzá a lisztet is.

Amíg a csoki olvad, és a hab verődik, béleljük ki a tepsinket sütőpapírral. Én lecsatolható szélű tepsit használok, így csak az aljába teszek, az oldalát alaposan kivajazom.

Ha elkészülta sűrű tészta, hozzá keverem a fenyőmagot, beleöntöm a tepsibe és eloszlatom. 180 fokon, előmelegített sütőben kb 20 percig sül - figyelni kell, és ki kell tapasztalni; akkor jó, ha a tetején már van egy vékony kéreg, de belül még ragad :) lehet fogpiszkálóval szúrkálni, vagy nyomkodni is. A lényeg, hogy nem szabad túlsütni. Kicsit hagyd hűlni, és már lehet is vágni. Kevés fagyival érdemes megbolondítani :)

A brownie melegen a legjobb. És bár nem vagyok mikró párti, ha hűtőből veszed ki, érdemes egy kicsit megmelegíteni. Pont olyan lesz, mint a friss :)
Ráadásul felszeletelve dobozban a hűtőben eláll több, mint egy hétig is :) persze ha marad..

0 Tovább

ÉdesOtthon

blogavatar

Az ÉdesOtthon blog a BalkonGaz blog társoldala, amelyben ezúttal otthonaink hétköznapi szépítgetésével, egyszerű praktikákkal, finomságokkal foglalkozunk.